Meghívó

I. PRO FILII ALAPÍTVÁNY KONFERENCIA – AHOL A CIVIL- ÉS ÜZLETI SZFÉRA TALÁLKOZIK

Tisztelt Partnereink!

Idén először kerül megrendezésre a Pro Filii Alapítvány civil konferenciája. 

A rendezvény célja, hogy hazai szakemberek és az üzleti élet neves szereplői közreműködésével körbejárja a non- és forprofit szervezetek kapcsolódási pontjait, biztosítva ezzel egymás nézőpontjainak megismerését, jól működő példákat mutasson be a két szektor együttműködésére, és nemzetközi kitekintést nyújtson a külföldön bevált módszereket illetően. Az első alkalommal megrendezésre kerülő konferenciával egyúttal hagyományt szeretnénk teremteni a két szektor találkozására és eszmecseréjére. 

Szeretettel várjuk konferenciánkra a civil- és az üzleti élet képviselőit, ehhez nem kell mást tenniük, mint előzetesen regisztrálniuk a lenti űrlapon.

Helyszín: MBH Bank székház, Díszterem – 1056 Budapest, Váci utca 38.

Időpont: 2024. május 22., 9:00 óra

PROGRAM: 

IdőpontProgram
8:30-9:00Regisztráció
9:00-9:10dr. Tóth Krisztina, a Mészáros Csoport társadalmi felelősségvállalási igazgatójának, a Pro Filii Alapítvány Kuratóriumának alelnöke
9:10-9:20Mészáros Lőrinc, a Mészáros Csoport tulajdonosának köszöntője
9:20-9:40Szalay-Bobrovniczky Vince, civil szervezetekért felelős helyettes államtitkár nyitóelőadása: A civil szervezetek helyzete ma Magyarországon
9:40-10:00Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet 1000 fős reprezentatív kutatása a „Filantróp kultúra Magyarországon” címmel eredményének bemutatása
10:00-10:20Fekete Rajmund Amerika-szakértő előadása – „Az amerikai modell – ahol mindennapos a jótékonykodás”
10:20-10:30                               Kávészünet
10:30-10:50Előadás (szervezés alatt)
10:50-11:10Felvezető előadás – dr. Tóth Krisztina igazgató, Társadalmi Felelősségvállalás Igazgatóság, Mészáros Csoport – Magyarország legnagyobb magyar tulajdonú vállalatcsoportjának jótékonysági tevékenysége és CSR-programjai
11:10-12:00Kerekasztal beszélgetés a civil és az üzleti szféra képviselőivel
12:00-14:00Ebéd, kötetlen beszélgetés

 

*A regisztrációkat a rendelkezésre álló férőhely erejéig tudjuk fogadni.

REGISZTRÁCIÓ