Újabb támogatásokról döntött a Pro Filii Alapítvány

2023. 06. 30.
Minden eddiginél több pályázat érkezett a Pro Filii Alapítványhoz Több mint 800 pályázat érkezett be az idei év második negyedévében a Mészáros Csoport karitatív tevékenységét koordináló alapítványhoz, csaknem 5 milliárd forint értékben. A Kuratórium döntése alapján összesen 51 magánszemély és civil szervezet részesül mintegy 250 millió forintos támogatásban.

A Mészáros Csoport karitatív tevékenységét koordináló, évi egymilliárd forintot
támogatásra fordító Pro Filii Alapítvány mára az ország egyik legjelentősebb civil
szervezeteket, magánszemélyeket támogató szervezetévé vált. Az alapítvány
Kuratóriuma az idei évben másodszor döntött támogatásokról. A 812 beérkezett
pályázatból a cégcsoport vezetőiből álló Bírálóbizottság javaslatára végül 15
magánszemély és 36 civil szervezet támogatásáról született döntés. Az összesen
mintegy egymilliárd forintot igénylő 211 magánszemély pályázó közül 15 kap mintegy 50
millió forintos támogatást, döntő többségében sérült gyermekeket nevelő családok
kapnak ily módon segítséget. A 3,8 milliárd forintra pályázó 601 civil szervezet közül
pedig 35-nek ítélt támogatást csaknem 200 millió forint értékben a Kuratórium. A Pro
Filii Alapítvány céljával összhangban előnyben részesültek azok a kérelmek, amelyek
célcsoportja egészségügyi-, szociális- vagy más okból hátrányos helyzetű gyermekek, a
támogatás segítségével pedig szélesebb körű segítségnyújtás valósítható meg. A Pro
Filii Alapítvány támogatja számos ritka betegséggel élő és mozgássérült gyermek
gyógyítását, fejlesztését, valamint életkörülményeinek javítását. Így többek között
hozzájárul Down-szindrómás gyermekek nyári táboroztatásához és
gyermekfelügyeletéhez, valamint egy gyermekotthon halmozottan sérült lakóinak
életminőségének javításához is. A Kuratórium döntésének eredményeként az alapítvány
hozzájárul a tököli Szent Miklós idősek és mozgássérültek otthonának fejlesztéséhez és
„Barcs Város és környéke sérült gyermekeiért" Alapítvány otthonának nyílászáró-
cseréihez is. A szociális és egészségügyi támogatásokon túl az alapítvány kulturális,
tudományos és sport tárgyú pályázatok támogatásáról is döntött, amelynek
köszönhetően a Fejér Megyei Kerékpáros Sportegyesület csaknem 10 millió forintos
támogatásban részesül integrációs programjának megvalósítására, de támogatásban
részesül a Sárospataki Rákóczi Diáksport Egyesület, amely magyar és határon túli
hátrányos helyzetű gyermekek táboroztatását tudja ennek köszönhetően megszervezni.

Tóth Krisztina, a Mészáros Csoport CSR-igazgatója az idei első negyedéves pályázati
elbírálások kapcsán leszögezte: „Mára a Pro Filii Alapítvány az ország egyik
legjelentősebb karitatív szervezetévé vált, amelyet nem csak az eddig rászorulóknak
odaítélt másfél milliárd forint fémjelez, de az óriási számú pályázati kérelem is. Ebben a
ciklusban is elmondható, jóval több támogatásra érdemes pályázat érkezett, mint a
rendelkezésre álló támogatási keret. Ez is rávilágít, hogy a gazdasági élet szereplőire
óriási felelősség hárul a hazánkban virágzó civil szféra támogatását illetően, amelyben a
Mészáros Csoport élen jár.” – húzta alá Tóth Krisztina, aki egyben a Pro Filii Alapítvány
főtitkára is.

A 2023. évi második negyedévben beérkezett pályázati anyagokról szóló kuratóriumi
döntés eredménye itt olvasható.