PÁLYÁZATI KIÍRÁS
Pályázati időszak: 2025. év
PÁLYÁZATI KIÍRÁS
– hatályos 2025. október 1-től –
A pályázat célja:
A Pro Filii Alapítvány pályázatot hirdet civil és nonprofit szervezetek, valamint magánszemélyek számára olyan közösségi célokat szolgáló, közérdekű, vagy humánus okokból megvalósítandó tevékenységek, civil kezdeményezések támogatására, amelyek
- hozzájárulnak a Magyarországon és a határon túli magyar lakta településeken élők vagy azok egy csoportja – kiemelten a gyermekek – egészségügyi helyzetének, életmódjának, esélyegyenlőségének javításához,
- segítik a szociálisan és egészségileg hátrányos helyzetűek életminőségének javítását,
- emelik hazánk szellemi-, művészeti-, kulturális- és sportéletének színvonalát.
Az elbírálás során előny, ha a pályázati program célcsoportja egészségügyi-, szociális- vagy más okból hátrányos helyzetű gyermek(ek), a program közvetlen elérése minél szélesebb körű, illetve hatása mélyebb.
Pályázati díj: nincs.
Pályázók köre:
Pályázatot nyújthatnak be
- a Magyarországon bejegyzett civil és nonprofit szervezetek, amelyek létesítő okiratukban meghatározott és a pályázati célhoz kapcsolódó tevékenységüket legalább 2 éve aktívan folytatják, és a pályázat benyújtásának időpontjáig 2 éve nyilvántartásba vették (a pályázathoz a feltételeknek való megfelelés igazolására szolgáló dokumentumokat csatolni szükséges),
- illetve nagykorú, magyar állampolgárságú és magyarországi lakóhellyel rendelkező magánszemélyek, akiknek nem áll fenn köztartozásuk.
A pályázaton nem vehetnek részt:
- bírósági nyilvántartásba nem vett vagy nem működő szervezetek,
- politikai pártok és általuk alapított szervezetek,
- szakszervezetek,
- közjogi, kormányzati jogi személyek (az államigazgatás szervezetei); állami költségvetésből gazdálkodó szervezetek és intézményeik, köztestületek, közalapítványok,
- kórházak és rendelőintézetek,
- profitorientált szervezetek (gazdasági társaságok),
- állami (önkormányzati) költségvetésből gazdálkodó nonprofit közhasznú társaságok,
- egyéni vállalkozók,
- nyilvántartásba vett egyház, bejegyzett egyház, bevett egyház, továbbá azok belső egyházi jogi személye.
- szociális szövetkezet,
- azok a pályázók, akik az Alapítványtól a korábban elnyert támogatás felhasználásáról nem számoltak be.
Pályázati előírások
A pályázat megvalósításának időtartama:
A támogatási szerződés megkötését követő legfeljebb 1 naptári év.
A támogatás jellege:
A támogatás formája vissza nem térítendő, egyszeri támogatás, amely beszámoló-köteles. A támogatás elnyeréséhez önrész felmutatása nem szükséges. A nyertesekkel az Alapítvány támogatási szerződés köt.
Az igényelhető/elnyerhető támogatás összege:
- Minimum 100 000,- Ft, maximum 10 000 000,- Ft (pályázatonként).
- A Kuratórium fenntartja magának azt a jogot, hogy az igényelt összegtől eltérő mértékű támogatást nyújtson.
* Felhívjuk a figyelmet, hogy magánszemély támogatott esetén a támogatás bruttó összege a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény rendelkezése szerint egyéb jövedelemnek minősül, amely után a támogatottnak 15% személyi jövedelemadó fizetési kötelezettsége keletkezik. A 15%-os személyi jövedelemadó az igényelt támogatás összegéből levonásra kerül, a Pro Filii Alapítvány már a személyi jövedelemadóval csökkentett összeget utalja át támogatott magánszemély részére. A támogatási összeg meghatározásánál erre legyenek figyelemmel. A jövedelemről és a levont adóról a Támogató igazolást állít ki a magánszemély Támogatott részére. Magánszemély támogatott esetén Pro Filii Alapítványnak 13% szociális hozzájárulási adót kell a Támogatás bruttó összege után megfizetni.
Egyéb szabályok:
Csak olyan tevékenység megvalósítására lehet pályázni, amelynek költségei a felhasználást alátámasztó dokumentumokkal igazolhatók, és nem tartoznak a „nem megpályázható költségek” körébe.
Nem pályázható meg olyan, kizárólag magánigényt kielégítő cél, amely nem felel meg a pályázati kiírásban foglalt feltételeknek és az Alapítvány célkitűzéseinek.
Egy pályázó egy pályázati ciklusban csak egy pályázatot nyújthat be, továbbá egy pályázati célra csak egy pályázat nyújtható be ugyanazon pályázati ciklusban (pl.: a gyermek édesapja és édesanyja nem nyújthat be külön-külön pályázatot ugyanarra a pályázati célra).
Tájékoztatjuk továbbá, hogy nyertes pályázat esetén ugyanarra a támogatási célra újra pályázni nincs lehetőség, ugyanakkor eltérő tárgyú/célú pályázat benyújtására sor kerülhet. Ez alól kivételt képeznek a hosszabb távú programok, mert azok külön-külön meghatározott szakaszainak támogatása – megismételt pályázatok alapján – lehetséges, de valamely szakasz, fázis támogatása önmagában további támogatásra nem jogosít.
Nem megpályázható költségek:
Jelen kiírás keretében az alábbi költségek nem pályázhatók, illetve ezen költségek nem számolhatók el:
- munkabér és járulékai (kivéve egyszerűsített foglalkoztatás, feltéve, hogy a pályázati cél megvalósulása érdekében történik a foglalkoztatás),
- közüzemi díjak,
- szervezeti- és egyéb tagsági díjak,
- bármilyen jellegű pénzügyi tartozás-, hitel törlesztésének költsége,
- bírságok, kötbér, adók, perköltség, hatósági díj.
Az alábbi munkavégzéshez kapcsolódó díjak elszámolhatók: vállalkozói szerződésből eredő díj, megbízási díj, előadói tiszteletdíjak, egyszerűsített foglalkoztatás díja.
A már megvalósított programok/tevékenységek utófinanszírozása sem támogatható.
A pályázat beadásának módja és határideje:
A pályázatokat kizárólag elektronikus úton (online), a www.profilii.hu weboldalon keresztül lehet beküldeni az alábbi pályázati ciklusokban:
- negyedév: január 01. – január 31.
- negyedév: április 01. – április 30.
- negyedév: július 01. – július 31.
- negyedév: október 01. – október 31.
A pályázatok benyújtása regisztrációhoz kötött. A pályázatokat az adott pályázati ciklus utolsó napjáig lehet benyújtani, illetve módosítani.
Benyújtandó dokumentumok:
Magánszemély pályázó esetén:
- a támogatás részletes, konkrét céljának meghatározása (amennyiben értelmezhető, akkor a részletes programterve is),
- a pályázati jogosultságot és a pályázat tartalmát alátámasztó dokumentumok,
- vonatkozó költségterv / költségvetés, mely az igényelt támogatás összegének felhasználását részletezi (minta a Dokumentumtárban, letölthető formában rendelkezésre áll),
- eszköz beszerzés, illetve szolgáltatás igénybevétel esetén árajánlat, amennyiben rendelkezésre áll,
- köztartozásmentes adózói minőségről szóló igazolás, mely a pályázat benyújtásának időpontjához viszonyítva nem lehet 30 napnál régebbi.
Szervezet esetén:
- Magánszemély pályázó esetén felsorolt dokumentumok, továbbá
- hatályos létesítő okirat és a civil szervezet nyilvántartásban szereplő adatait tartalmazó hiteles kivonat.
Hiánypótlásra kizárólag az online pályázati felületen az adott pályázati ciklus utolsó napjáig van lehetőség. Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a köztartozásmentes adózói minőségről szóló igazolás (NAV0-ás igazolás) benyújtásának elmulasztása automatikusan a pályázat elutasításával jár.
Pályázatok elbírálása:
Az Alapítvány Kuratóriuma minden negyedév végéig dönt a támogatott szervezetekről és/vagy magánszemélyekről. A kiírás kritériumainak nem megfelelő pályázat érvénytelennek tekintendő és elutasításra kerül. A Kuratórium értékeli a pályázatokban szereplő tevékenység jelentőségét, a rászorultsági elv érvényesülését, indokoltságát, a pályázat tartalmát, a tevékenység színvonalát, és vizsgálja, hogy a pályázati program megvalósítása összhangban van-e a beadott költségvetéssel, az megalapozott, indokolt és reális célkitűzéseket tartalmaz-e.
A pályázók értesítése:
A Kuratórium a határozatát a pályázókkal a határozat meghozatalát követő 8 napon belül írásban (email-ben) közli a határozatnak az Alapítvány honlapján történő közzétételével egyidejűleg. Az Alapítvány Kuratóriuma a döntését nem indokolja, az ellen fellebbezésnek nincs helye. A támogatást elnyert pályázókat a döntést követően az Alapítvány pár napon belül értesíti a további teendőikről.
A támogatás folyósítása és felhasználása:
A támogatás folyósítására a nyertes pályázó és az Alapítvány közötti támogatási szerződés aláírását követő 15 munkanapon belül kerül sor.
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy amennyiben a pályázat pozitív elbírálására, majd ezt követően a támogatási szerződés megkötésére, valamint a támogatási összeg folyósítására sor kerül, akkor a támogatás összegének felhasználásáról szakmai és pénzügyi beszámolót szükséges készíteni, illetve benyújtani a Pro Filii Alapítvány részére a támogatási szerződésben részletezett feltételek és határidő betartásával. A szakmai és pénzügyi beszámoló kötelezettség arra terjed ki, hogy a támogatott alátámassza, hogy a támogatás összegét a támogatási szerződés szerinti célra használta fel, az abban, illetve a támogatási szerződéshez elválaszthatatlanul kapcsolódó pályázati anyagban megadott cél, tevékenység, költségvetés / költségterv stb. szerint.
A Támogatott köteles továbbá a Támogatás felhasználásának időtartama alatt a Pro Filii Alapítványt haladéktalanul és előzetesen tájékoztatni minden egyéb olyan tényről, adatról, amely a Támogatás felhasználásának szempontjából jelentőséggel bír, így különösen, de nem kizárólagosan, ha
- a) támogatott tevékenység megvalósításában az eredeti tervhez képest bármilyen eltérés történt;
- b) támogatott tevékenység összköltsége a tervezetthez képest csökkent.
A Pro Filii Alapítvány a támogatási szerződés módosítására vonatkozó kérelmeket mindig egyedileg bírálja el és csak nagyon indokolt esetben, előzetes és jóváhagyott kérelem szerint járul hozzá a Támogatási szerződésben rögzített felhasználástól történő eltéréshez.
Indokolt esetben a Támogató személyesen ellenőrizheti a támogatás jogszerű felhasználását.
A beszámolási kötelezettség elmulasztása, továbbá a támogatási szerződésben rögzítettől (Pro Filii Alapítvány által előzetesen nem engedélyezett) eltérő felhasználása súlyos szerződésszegésnek minősül, amely a támogatási összeg visszafizetésével is járhat.
További információk:
Az Alapítvány honlapján elérhető Gyakran Ismételt Kérdések (GYIK) számos további, a pályázat menetével kapcsolatos kérdésre válasszal szolgál.
Kérjük, az Alapítvány honlapján elérhető információkon túli kérdések esetén forduljon bizalommal Alapítványunk munkatársaihoz az info@profilii.hu e-mail címen.
Jóváhagyta az Alapítvány Kuratóriuma.